Elisabeth Haich: Beavatás

Vegyes érzéseim vannak a Beavatás című könyvvel kapcsolatban. Egyértelműen 2 részre lehet bontani a regényt, ám a sztori mégis egy. Voltak részek, melyek tetszettek benne, ám voltak benne meglehetősen száraz, „tananyagszerű” fejezetek is.

Hogy mi a valóság a könyvben, és mi az, ami a regény megszínesítéséhez szolgált, nem tudni. Az írónő mindenesetre személyes okokra hivatkozva (könyvborító hátulján olvasható) regény formájában adja át a Beavatást.

A cselekmény valamikor a 20. század elején indul, majd egy csavarral átkerülünk Egyiptomba, amikor még a fáraók uralkodtak. Főhősünk egy fiatal lány, aki a különböző idősíkokban más személyt testesít meg.

Azt hiszem, mindenféle spoiler nélkül ki lehet jelenteni, hogy van benne szó reinkarnációról, lélekfejlődésről és az egyiptomi kultúráról, bár kissé a tanultaktól eltérő módon.

A könyv simán megéri az árát. A száraz részeket leszámítva egy könnyed kis olvasmány az ezotériát kedvelőknek. Csak, hogy legyen viszonyítási alap, a könyv maga körülbelül 530 oldal. Ebből körülbelül 60-70 oldal, ami kicsit nehezebben emészthető és több figyelmet igényel.

A könyv elolvasása után érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a valóság, amelyben most élünk? Vagy a valódi valóság valahol teljesen máshol keresendő és egy kicsit Mátrix-szerű?