Mosoly az esőben

Mostanában a május meglehetősen esősen telik. Valamelyik nap épp tai chi órán voltam. Már besötétedett, mire véget ért az óra. Mondanom sem kell, rendesen esett az eső, így amikor leszálltam a buszról, végig esőben sétáltam hazafelé.

Esős, sötét, picit hűvös idő. Ilyenkor az ember semmi másra nem tud gondolni, mint arra, hogy végre otthon legyen. Engem viszont valami földöntúli boldogság fogott el, miközben hullottak rám az esőcseppek. Senki nem tartózkodott az utcán, de ha valaki látott volna, biztosan azt gondolta volna, hogy megőrültem. Egy ember, aki szakadó esőben mosolyogva sétál hazafelé. Ez voltam én. 🙂

Séta közben hallgattam, ahogyan a fák leveleire hullik az eső, onnan pedig a földre, vagy épp rám. Közben arra gondoltam, hogy mennyire egyszerű és könnyű boldognak lenni. Minden csak hozzáállás kérdése. Ez nem mindig sikerül nekem sem, de akkor és ott az esőben tökéletesnek éreztem a pillanatot. Úgy éreztem, mintha minden a helyére került volna, nem volt bennem félelem, harag vagy bánat. Valamiféle univerzumi nyugodtság fogott el és tudtam, hogy minden rendben van.