Skip to content

Stockfotózom, tehát vagyok!

Néhány hónapja belekezdtem a stockfotózásba. Első próbálkozásom azonban ennél kicsit régebbre nyúlik vissza és persze totális kudarccal végződött. Jó pár éve már, hogy az első stockfotó oldalra beregisztráltam. Feltöltöttem néhány képet, de egyiket sem fogadták el, mert túl zajosnak találták. Ekkor még nem ismertem a tömörítetlen formátum előnyeit és nem is használtam. Utólag visszanézve az elutasított képeimet, tényleg elég zajosak egy profi mércéhez mérve.

Stockfotózás újratöltve

Néhány hónapja azonban ismét hatalmába kerített a vágy, hogy stockfotózni szeretnék. Az ok egyszerű: szeretek fotózni. És ha már gimnazista korom óta megvan ez a szeretet, ideje lenne nem csak készíteni a képeket, hanem el is adni.

Beregisztráltam 4 nagy stockfotó oldalra: istockphoto.com, 123rf.comdreamstime.com és shutterstock.com

Ebből az elsőre csak regisztráltam, de nem töltöttem fel képet. Egyesével próbáltam ki az oldalakat. Azt terveztem, hogy sorban be fogok regisztrálni minden nagyobb oldalra, de a képfeltöltögetés és optimalizálás időigényessége miatt rájöttem, hogy csak elapróznám magam.

Elsőként az 123rf-re töltöttem fel 8-10 képet. Nagyon megörültem, mikor elsőre elfogadták mindegyik képem. Fel is csillant a szemem és rögtön felraktam még néhány képet. Vártam, de  egy darab eladásom nem volt. Gondoltam, addig is kipróbálok egy másik oldalt.

A dreamstime azért tetszett meg, mert a képeimről látok megtekintési statisztikát. 1 kivételével itt is minden feltöltött képemet elfogadták. Napokat vártam, de eladás itt sem történt. Tudtam, hogy pár képfeltöltéssel még nem fogom megváltani a világot, de azért naivan reménykedtem benne, hogy valami mocorgást látni fogok. Tovább mentem.

Kiválasztottam a 3. stockfotó oldalt, a shutterstock-ot. Feltöltöttem ide is minimum 10 képet és vártam pár napot. Pár nap után, mikor megérkezett az első vevőm, rettenetesen boldog voltam.

Elkezdtem tovább töltögetni a képeket shutterstock-ra és dreamstime-ra. A shutterstock-on már legalább 4 képeladásom volt, amikor a dremstime-on még semmi. Pedig ugyanazokat a fotókat töltöttem fel. Tehát még azt sem lehet mondani, hogy más volt az alapanyag. Eltelt jó pár hét, hónap és eddig egyedül a shutterstock-on volt képeladásom.

Melyik a legjobb stockfotó oldal?

Igaz, a magam kis 30-40 darabszámú képfeltöltésével alig pár dollárt kerestem eddig. Viszont, ha úgy nézzük, nem is szoktam vele annyit foglalkozni, mert egyéb projekteken is dolgozom, amik megkívánják az időráfordítást.

Tehát, ha ajánlanom kellene egy stockfotó oldalt, akkor azt mondom, hogy nekem a shutterstock vált be a legjobban.

Olvastam fórumokon olyan kommentet, hogy ha egy év alatt nem éred el stockfotó oldalakon a minimum kifizetési határt, akkor nem is neked való a stockfotózás. Nos, azt hiszem, van némi igazság ebben a mondatban, de azért azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy hány feltöltött képpel nem sikerült elérni a limitet. Én a magam részéről elégedett vagyok az eddigi eredményeimmel. 🙂

Shutterstock portfóliómat itt találod: Anita Strifler’s portfolio



Published inTények

Comments are closed.